Érdekes kérdés ez, hogy meddig kell(ene) elmenni ahhoz, hogy megállapítsuk valamiről, hogy jó.
De ha picit általánosabban nézzük, legyen a kenyér, akkor nézzem azt, hogy jó-e a pék, és az elég, vagy már a búza termelőjével is beszélgetnem kellene, aki lehet EU-s támogatásból vette a traktorát. Vagy lehet ez a szalámi is, ahol még azt is tudnom kellene, mivel etették a malacot és aki a takarmányt adta jó ember-e?
Hol van a határ, ahol már a jóság kimondható?
És pont ezért nem tud belemenni senki abba, hogy egyébként az adott termelő jó-e vagy sem, ha szakíróról beszélsz. Persze egyébként azt megteheti, hogy arról aki szerinte nem jó, nem ír. Valaki pedig ír és borlapra teszi.
Fogyasztóként nyilván jó érzés, ha tudom, hogy aki csinálta az jó, jobban esik. De ezt iszonyat kevés esetben tudom ténylegesen leellenőrizni és az igazságot kideríteni.
Így megmarad az, hogy ez a kávé jó, ügyesen készítette el a barista, és remélem hogy Afrikában eleget fizettek a termelőnek és nem gyerekmunkával készült.
Nincsenek olyan ambícióim, hogy bárkinek előírjam vagy megmondjam, hogy milyen mélységben nézzen egy-egy boroscímke mögé. Ez mindenkinek a szuverén magánügye.
Azt viszont nem fogadom el, hogy azért mert valamit nem tudunk tökéletesen csinálni akkor a tökéletesség felé haladás is értelmetlen lenne. Nem az. Tökéletesen jónak lenni kemény elvárás, de a jóra való törekvést mindenkitől el lehet várni.
Ami pedig a magyar borszakírókat illeti, sajnos az én tapasztalatom az, hogy nagyon-nagyon-nagyony ritka az aki egyáltalán megpróbált volna mögénézni egy-egy címkének az elmúlt mondjuk három évtizedben. Hány borszakíró merte egyáltalán említés szintjén az "eltűnt pincekönyv" sztorijáról írni? Hány borszakíró kérdezett rá az egykor impexes elvtársaknál, hogy akkor ez így hogy is van? Hány borszakíró kérdezett rá XZY termelőnél,. hogy tudná e lényegében dömping áron tolni a borait ha nem nyert volna csilliárdokat (gyakran kamu) pályázatokon?
Szomorú ez az egész (meg, hogy neveket is tudok, hogy kire gondolhat az író). Mellé szomorú az is, hogy pl 3 évvel ezelőtt, amikor el akartam menni a somlóra októberben, álltam ledöbbenve, hogy kb 0 db értékelhető szállás lehetőség van. Ha a gyökér túrista nem tud elmenni a hegyre pincéket látogatni, új borászatokat megismerni, akkor bizony nem lesz kötődése a hegyhez, az ottani borokhoz, és nem biztos, hogy keresni fogja majd azt a polcokon. Emellett extrán szomorú, hogy amikor valaki meg felújítana egy régi présházat, hogy vendégházat csináljon belőle, ahonnan a környező pincéknek csinálna forgalmat, akkor a főépítész meg azt mondja, hogy "amíg ő ittvan, ez az engedély nem lesz kiadva, mert nem illik a tájba".... Mert az 1970-ben, kalákában épített présház, ami düledezik, na az illik.
Érdekes kérdés ez, hogy meddig kell(ene) elmenni ahhoz, hogy megállapítsuk valamiről, hogy jó.
De ha picit általánosabban nézzük, legyen a kenyér, akkor nézzem azt, hogy jó-e a pék, és az elég, vagy már a búza termelőjével is beszélgetnem kellene, aki lehet EU-s támogatásból vette a traktorát. Vagy lehet ez a szalámi is, ahol még azt is tudnom kellene, mivel etették a malacot és aki a takarmányt adta jó ember-e?
Hol van a határ, ahol már a jóság kimondható?
És pont ezért nem tud belemenni senki abba, hogy egyébként az adott termelő jó-e vagy sem, ha szakíróról beszélsz. Persze egyébként azt megteheti, hogy arról aki szerinte nem jó, nem ír. Valaki pedig ír és borlapra teszi.
Fogyasztóként nyilván jó érzés, ha tudom, hogy aki csinálta az jó, jobban esik. De ezt iszonyat kevés esetben tudom ténylegesen leellenőrizni és az igazságot kideríteni.
Így megmarad az, hogy ez a kávé jó, ügyesen készítette el a barista, és remélem hogy Afrikában eleget fizettek a termelőnek és nem gyerekmunkával készült.
Nincsenek olyan ambícióim, hogy bárkinek előírjam vagy megmondjam, hogy milyen mélységben nézzen egy-egy boroscímke mögé. Ez mindenkinek a szuverén magánügye.
Azt viszont nem fogadom el, hogy azért mert valamit nem tudunk tökéletesen csinálni akkor a tökéletesség felé haladás is értelmetlen lenne. Nem az. Tökéletesen jónak lenni kemény elvárás, de a jóra való törekvést mindenkitől el lehet várni.
Ami pedig a magyar borszakírókat illeti, sajnos az én tapasztalatom az, hogy nagyon-nagyon-nagyony ritka az aki egyáltalán megpróbált volna mögénézni egy-egy címkének az elmúlt mondjuk három évtizedben. Hány borszakíró merte egyáltalán említés szintjén az "eltűnt pincekönyv" sztorijáról írni? Hány borszakíró kérdezett rá az egykor impexes elvtársaknál, hogy akkor ez így hogy is van? Hány borszakíró kérdezett rá XZY termelőnél,. hogy tudná e lényegében dömping áron tolni a borait ha nem nyert volna csilliárdokat (gyakran kamu) pályázatokon?
Szomorú ez az egész (meg, hogy neveket is tudok, hogy kire gondolhat az író). Mellé szomorú az is, hogy pl 3 évvel ezelőtt, amikor el akartam menni a somlóra októberben, álltam ledöbbenve, hogy kb 0 db értékelhető szállás lehetőség van. Ha a gyökér túrista nem tud elmenni a hegyre pincéket látogatni, új borászatokat megismerni, akkor bizony nem lesz kötődése a hegyhez, az ottani borokhoz, és nem biztos, hogy keresni fogja majd azt a polcokon. Emellett extrán szomorú, hogy amikor valaki meg felújítana egy régi présházat, hogy vendégházat csináljon belőle, ahonnan a környező pincéknek csinálna forgalmat, akkor a főépítész meg azt mondja, hogy "amíg ő ittvan, ez az engedély nem lesz kiadva, mert nem illik a tájba".... Mert az 1970-ben, kalákában épített présház, ami düledezik, na az illik.
Igen, az nagyon fontos, hogy legyenek igényes szállások és vendéglátóhelyek a Somlón. Szerencsére az elmúlt néhány évben volt fejlődés ezen a téren.