Legyünk túl a nehezén
Az alkoholnak nincsen olyan mennyisége, aminek bármilyen pozitív élettani hatása lenne. Az alkohol ártalmas az egészségre. Hogy mennyire ártalmas, azt lehetetlen meghatározni. Egyéni adottság, életmód és egészségi állapot függvénye, hogy ez a káros hatás milyen mennyiségű és milyen gyakorisággal elfogyasztott alkoholos ital esetében okozhat problémát. A kérdés, hogy mennyi alkohol fogyasztása még nem káros, olyan, mint ha azt kérdeznénk, hogy milyen gyorsan lehet menni autóval még biztonságosan. Mika Häkkinen egy vadonás új S-Class Mercedesszel, napsütéses időben, alacsony forgalomban egy német autópályán alacsony kockázattal haladhat 200 km/óra sebességgel, míg az ittas állapotban lévő, gyengén látó 80 éves Józsi bácsi a Somló-hegy környékén, szürkületben már 40 km/óra sebességnél is életveszélyben van. De ahogy senki nem ülhet be úgy egy autóba, hogy azzal nem vállal valamekkora kockázatot, úgy szeszes italt sem lehet kockázatmentesen inni. Bármennyire is furcsán hangzik, bortermelőként fontosnak tartom kijelenteni, hogy senkit soha, semmilyen körülmények között nem buzdítanék több alkoholos ital fogyasztására. Mindenkinek a felelős borfogyasztást javaslom. Hangsúlyozottan nem a kulturált borfogyasztást, hanem a felelőst. A kettő ugyanis nem feltétlenül ugyanaz.
A borivás kultúrája
Sajnos kevés régészeti bizonyítékunk van arra, hogy pontosan meg tudjuk határozni, mikortól készítettek és fogyasztottak az emberek erjesztett italokat. Az állatvilág megfigyelése alapján azonban biztosak lehetünk abban, hogy az erjedő gyümölcs fogyasztásának hatásai már jóval az emberiség megjelenése előtt ismertek voltak. A vándorló, halászó, vadászó és gyűjtögető emberek pontosan tudták, hogy az erjedő gyümölcslevek vagy bizonyos növényi magok vízben áztatva olyan italokká válnak, amelyeknek hatása van az ember tudatállapotára.
Történészek és régészek vitatkoznak arról, hogy a neolitikus korban a vándorló, vadászó-gyűjtögető életmódról a letelepedett, földművelő életmódra való áttérésnek az erjesztett alkoholos italok, vagyis a sör és bor fogyasztása volt-e a következménye, vagy az éppen az okozója. Azért kezdték el a borkészítést, mert az életmódjuk ezt lehetővé tette, vagy azért választották ezt az életmódot, mert így több és jobb bort vagy sört tudtak készíteni? Nem tudjuk biztosan. Azonban az alkoholos erjedés már kb. 10-12 ezer éve velünk van és része a kultúránknak. A kultúra pedig a közös hiedelmek, értékek, szokások, viselkedési formák és tárgyak összessége, amelyek jellemzőek egy adott csoportra vagy társadalomra. Fontos hangsúlyozni, hogy a közösség kultúrája nem feltétlenül jó vagy fenntartható.

A kulturális szokások, viselkedések lehetnek éppenséggel annyira pusztítóak és károsak is, hogy az magának a közösségnek vagy egy másik közösségnek a pusztulásához vezet. A Homo sapiens cirka 200 ezer éves történetének pusztán a legutolsó 10-12 ezer évében van jelen az alkoholos italok tudatos termelése. Lehet, hogy azok a szokások (például a borkultúra), amik a mai korunkra jellemzőek, még változni fognak. Lehet, hogy még nem járunk a közepén sem annak az útnak, ami során megtanulunk fenntartható módon együtt élni az alkohollal. Sok dolgunk van még, hogy megtanuljuk, kinek mikor és mennyi bort szabad innia úgy, hogy annak a káros hatása minimális és így kezelhető legyen.
De ne legyen illúziónk, a borivás kultúrájának évezredeken keresztül meghatározó, ha nem a legmeghatározóbb része pontosan az volt, hogy az alkoholnak nyugtató és szorongáscsökkentő hatása van. Önámítás lenne nem szót ejteni arról, hogy amíg a Homo sapiens majd kétszázezer éven át 20-50 fős csoportokban élte vándorló, vadászó és gyűjtögető életét, addig a földművelő életforma nagy létszámú közösségeihez organikusan a mai napig sem tudott hozzászokni az ember. Évezredeken át az erjesztett italok egyik fontos funkciója volt a nyomasztó és gyakran borzasztóan megterhelő életmóddal járó testi és lelki fájdalmak enyhítése.
Ugyanakkor erősen bízom abban, hogy ma, a XXI. század pirkadatán a bor már egészen más kulturális funkciót tölt be, és egyre kevesebben lesznek, akik a nyugtató és szorongáscsökkentő hatása miatt, és nem az egyéb beltartalmi értékei, valamint a jó íze miatt fogyasztják.
Mindezzel együtt,
a bornak van alkoholtartalma, és ezzel minden borfogyasztónak számolnia kell, illetve kellene. Még 2023-ban is sokan vannak, akik ugyanazon okból isznak szeszes italt, mint 6 ezer évvel ezelőtt a sumér Uruk város lakói. Ha valaki a felelőssége teljes tudatában teszi ezt, azzal nekem nincsen dolgom. Ugyanakkor mint bortermelő, fontosnak tartom kiemelni az aggodalmamat azzal kapcsolatban, hogy hány családon belüli erőszak, erőszakos bűncselekmény, gyerekek és nők ellen elkövetett bűncselekmény hátterében áll az alkohol. Sokan veszítik el házastársukat, szüleiket, testvéreiket, gyermekeiket, barátaikat és ismerőseiket a mértéktelen és túlzott alkoholfogyasztás miatt, és ezek a káros hatások nem hagyhatók figyelmen kívül.
Ezért kérek mindenkit a felelős borfogyasztásra! Mint bortermelő ez a legkevesebb amit szerintem kötelességem is megtenni.
Let's get past the hard part
There is no dose of alcohol that has any positive physiological effects. Alcohol is harmful to health. It is impossible to determine how harmful it is. It depends on individual characteristics, lifestyle, and health status, how much and how often the consumption of alcoholic beverages can cause problems. The question of how much alcohol consumption is still not harmful is like asking how fast one can drive a car safely.

Mika Häkkinen can drive a brand-new S-Class Mercedes at 200 km/h with low risk on a sunny day with low traffic on a German highway, while an elderly, slightly intoxicated 80 years old uncle Józsi with poor eyesight on the Somló hill in pouring rain after sunset is in danger even at 40 km/h. Although driving a car and consuming alcohol are different activities, they both involve inherent risks. Just as getting into a car requires taking some level of risk, drinking alcoholic beverages also carries certain risks.
Despite being a wine producer, I believe it is crucial to emphasize that I do not condone excessive alcohol consumption under any circumstances. Instead, I strongly advocate for responsible wine consumption among everyone.
It is crucial to distinguish between cultured wine consumption and responsible wine consumption as they are not synonymous.
The culture of wine drinking
Unfortunately, we have little archaeological evidence to help us pinpoint how long humans have been making and consuming fermented beverages. However, we can say for sure that the effects of drinking fermented fruit were known long before the appearance of Homo sapiens, as observed in the animal kingdom. Even early humans who migrated, fished, hunted, and gathered were aware that fermenting fruit juice or soaked seeds of certain grasses could be transformed into a drink that could be consumed and have an effect on the state of consciousness.
Historians and archaeologists debate whether the change from a nomadic, hunter-gatherer lifestyle to a settled, agricultural lifestyle in the Neolithic period was the result of, or the cause of, the consumption of alcoholic beverages made by fermentation, namely beer and wine. Did humans start making wine because their lifestyle allowed them to do so, or did they choose to do so because they could make more and better wine or beer? We don't know. However, what we do know is that alcoholic fermentation has been with us and part of our culture for about 10-12 thousand years.
Culture is the set of shared beliefs, values, customs, behaviours, and objects that characterize a group or society. It should be stressed that there is no question of a community's culture being necessarily good or sustainable. In fact, cultural practices and behaviours can be so destructive and harmful that they lead to the destruction of the community itself or another community.
Alcohol has been present for only the last 10-12 thousand years of Homo sapiens' 200,000 years or so of history. Maybe the habits, the wine culture, that we have today will change, and maybe we are not even in the middle of the journey of learning to live with alcohol in a sustainable way. We have a lot of work to do to learn who, when, and how much wine to drink so that its harmful effects are minimized and therefore manageable.
But let's not be under any illusions: the defining, if not the most defining, part of wine-drinking cultures for millennia has been precisely the sedative and anti-anxiety effects of alcohol. It would be self-delusion not to mention that while Homo sapiens lived a wandering, hunting, and gathering life in groups of 20-50 for almost 200,000 years, large communities of farmers have not organically adapted to the way of life of the land. For thousands of years, fermented beverages have been an important way of relieving the physical and mental pain of an overwhelming and often terribly stressful lifestyle.
At the same time, I strongly believe that today, at the dawn of the 21st century, wine has a very different cultural function, and fewer and fewer people are consuming it for its sedative and anti-anxiety properties, rather than for its nutritional value and good taste.
Along with all of this,
Wine contains alcohol and every wine consumer must take this into account. Even in 2023, there are still many people who drink alcoholic beverages for the same reason that the inhabitants of the Sumerian city of Uruk did 6,000 years ago. If someone does this fully aware of their responsibility, then it is not my concern. It is also part of our culture with its harmful effects. But as a wine producer, I consider it important to emphasize my concern about how much family violence, violent crime, crimes committed against children and women are caused by alcohol. How many people lose their spouses, parents, siblings, children, friends, and acquaintances due to excessive and irresponsible consumption of alcohol. So folks, please drink responsibly!